A szem mellett a fül a legfontosabb érzékszervünk. A hétköznapi kommunikáció során túlnyomó részben a hallásunkra hagyatkozunk. Ennél sokkal többet köszönhetünk viszont a hallás képességének: a hallásunk megbízhatóan figyelmeztet bennünket a veszélyekre. Ráadásul egy sor élvezettel is megajándékoz bennünket: megnyitja számunkra a zene világát, vagy akár a természet hangjait – például a madárcsicsergést vagy a fák susogását. Éppen ezért jár súlyos következményekkel a halláscsökkenés mindennapi életünk szempontjából. De hogyan is alakul ki a hallásveszteség? Milyen változások történnek a fülben? És mi okozhatja ezeket? Itt minden lényeges kérdésre megtalálja a választ a nagyothallással és a hallásveszteséggel kapcsolatban. Kezdjük a jó hírrel: teljes hallásveszteség, illetve siketség csak nagyon ritkán fordul elő. A legtöbb hallásprobléma hatása enyhíthető, vagy akár egyenesen kiküszöbölhető egy hallókészülék segítségével. Fedezze fel, hogyan.
AZ ELSŐ JELEK
A hallásveszteség ritkán lép fel hirtelen. A hallásproblémák általában észrevétlenül, hosszú idő alatt alakulnak ki – ezért eleinte gyakran nem ismerik fel őket. Ennek az az oka, hogy az érintett fokozatosan hozzászokik a hallás kezdődő gyengüléséhez. Mivel az agy sokáig kompenzálni tudja a gyengülő hallást, a hétköznapokban eleinte szinte semmilyen hátrány nem észlelhető.
Ugyanakkor egy bizonyos ponton túl a hallásproblémák hatása már nem ellensúlyozható minden további nélkül. Ezt gyakran előbb észleli az érintett környezete, mint maga az érintett, aki még meg van győződve róla: „Semmi baj a hallásommal!“
Gyakran sokáig még azok az érintettek sem tesznek semmit, akik tudatában vannak annak, hogy már nem egészen tökéletesen hallanak. „Elboldogulok még!“ – mondogatják maguknak, és egyre csak halogatják az audiológusnál vagy a fül-orr-gégésznél végzett hallásvizsgálatot. Ugyanis egyáltalán nem olyan egyszerű felismerni – hát még magunknak beismerni – saját hallásproblémánkat.
A probléma a következő:
Aki túl sokáig vár, annál komolyabb következmények léphetnek fel. A kutatók kimutatták, hogy agyunk körülbelül hét év elteltével bizonyos hangokat egész egyszerűen „elfelejt” meghallani. Később, mikor ezeket a zajokat a hallókészülék ismét hallhatóvá teszi, agyunk már nem képes őket megfelelően értelmezni, és ezért gyakran túl hangosnak és kellemetlennek érzékeljük őket – még akkor is, ha csupán olyan ártalmatlan hangokról van szó, mint a falevelek susogása vagy a szomszéd kert zajai.